Dobák Tamara


Mottó

“Feszegesd a határaidat, de csak annyira, hogy legyen erőd mosolyogni!”

Mozgás és Mosoly

Ez a két dolog számomra összefügg, és ezt az érzést szeretném Neked is átadni.

Lehet, hogy furcsának találod, de ügyetlen, kétbalkezes, kétballábas gyerek voltam, aki utálta a tesiórákat, és csak a harmadik gyermekem születése után kezdtem el sportolni. Van ennek egy hatalmas előnye: pontosan tudom, hogy mit éreznek azok az emberek, akik először lépik át a fitneszterem ajtaját. Ha Te is hasonló cipőben jársz, ne félj: segíteni, bátorítani foglak!
2010 óta tartok különböző órákat Szendehelyen és Vácon. Eleinte azt gondoltam, hogy munka mellett ez az egész csak egy nagyszerű hobbi. Az eredeti végzettségem építészmérnök, és ideális munkahelyem volt a férjem mellett az építészirodában egy fiatal, klassz csapatban… Évekbe telt, mire önmagamnak is beismertem: az edzősködést ezerszer jobban szeretem, ez az én igazi küldetésem. A mérnöki precizitást, tudás utáni vágyat szerencsére most is kamatoztathatom. A kezdetektől fogva célom, hogy minél nagyobb tudással és minél szélesebb körű tapasztalattal segítsem vendégeim fejlődését, ezért folyamatosan tanulok, rendezvényekre és továbbképzésekre járok. Az a legfontosabb számomra, hogy vidáman, könnyedén sportoljunk együtt, mindig jól érezzük magunkat.
Hamar szembesültem vele, hogy a „Mozgás és Mosoly” sajnos nem mindig jár kéz a kézben, a mozgás olykor fájdalommal párosul. Saját bőrömön is megtapasztaltam a rossz mozgásmintából adódó derékfájdalmat és többször találkoztam olyan esettel, amikor már különböző fájdalmakkal érkezett hozzám valaki. Ezért fordultam a preventív szemléletű módszerek felé.
Megszerettetni a mozgást valakivel és közben mosolyt csalni az arcára csodálatos dolog, de még ennél is nagyszerűbb, amikor a fájdalom helyett jelenik meg a mosoly az arcokon. (Mindezt természetesen a kompetenciahatárok tiszteletben tartásával.)
Jelenleg DEEPWORK, BODYART, NMPT, Gerinctorna/Pilates edzéseket tartok csoportos és egyéni formában, futóknak segítek tanácsokkal (elsősorban bemelegítéssel, nyújtással kapcsolatban), és hamarosan elkezdem a sportrehabilitációs foglalkozásokat.
Nagyon szeretem ezeket a mozgásformákat és nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy pont ezeket oktathatom, de szeretek futni, biciklizni, korcsolyázni, úszni, kirándulni, kajakozni, táncolni… is.
Téged is arra szeretnélek biztatni, hogy mozogj, sportolj minél többet, minél többfélét! Lehet, hogy ezen az úton együtt is haladunk majd… lehet, hogy egész hosszan, de az is lehet, hogy csak egy rövid ideig… az sem kizárt, hogy csak néha-néha fogunk találkozni… Bárhogyan alakuljon is a közös utazásunk, MINDEN TUDÁSOMMAL AZON LESZEK, HOGY SEGÍTSELEK TÉGED, A SAJÁT UTADON…

csalad

Végzettségeim


Edzői alapok


DEEPWORK ® – Bodyart School Hungary


WARRIOR - V (2021)

BODYART ® – Bodyart School Hungary


Bene Máté – Gerincakadémia – BGA (porckorong.hu)


Sportrehabilitáció

Egyéb


Bejelentkezés